2012. december 21., péntek

2012.12.02-06 Chitwan National Park

Kathmanduból a turistabuszok 7 órakor indulnak mind, a város közepén egy főút mentén parkol a sok-sok busz. Turistabusznak nem tudom mi számít, talán a nagyobb távolság teszi. Ugyan nem volt elővételes jegyünk, könnyen találtunk buszt, kb. félútig ugyanazon az úton kanyarogtunk, mint amerre idefele jöttünk. Több pisi, kávé, reggeli szünet után kora délután értünk a Chitwan Nemzeti Park mellé, Sauraha-ba. A turistabuszok nem mennek be a faluba, hanem annak határában állnak meg, itt megint megrohamoztak minket a leendő szállásadók, de mi elhajtottunk mindenkit és körbejártuk a települést, vagy tíz szállást is megnéztünk. Érdemes körbenézni, pláne ha több éjszakát is ugyanott töltünk.
Lama Lodge

A Lama Lodge kis szobája szinte ugyanolyan volt, mint az összes eddigi szállásunk, viszont tartozott hozzá egy kis terasz, ami egy csodálatos kertre nézett. A faluban több a szállás és étterem, mint a turista, házi elefántok járnak az utakon, az elefántlovaglást kihagytuk, a kis ketrecben billegni az elefánt hátán nem tűnt annyira vonzónak. Másnap délelőtt megnéztük a folyóparton az elefántfürdetést, ebben részt is lehetett volna venni, és bár ugyan melegebb volt, mint az elmúlt hónapban bármikor, a reggeli hideg zuhany után nem vágytam a hideg vízbe. 
Elefántfürdetés

Az elefántfürdetés ugyanis nem az elefánt fürdetéséről szól, hanem fel lehet mászni a hátára és ő locsol az ormányával majd bele-beledob a folyó vízébe. A szomszéd német lánnyal együtt terveztük a másnapi dzsungeltúrát, felmérve a lehetőségeket végül a szállásadónkat, Lamat választottuk vezetőnknek. A nemzeti parkba csak engedéllyel és két vezetővel lehet belépni, akik megvédenének az esetleges orrszarvú vagy tigristámadástól. 
20.000 lakes

Délután béreltünk két tanyabike-ot és elkerekeztünk a 20000 tó nevű tóhoz. Természetesen ide is belépőt szedtek, a tó igazából nem 20000, hanem csak egy tó, viszont sok-sok "lábbal". A repcemezők közt egy mellékúton, majd főúton, végül az erdőben vezetett ide az út, egy szembejövő dzsipen ülők láttak orrszarvút, de nekünk nem volt szerencsénk. Láttunk viszont messziről egy hatalmas baglyot. Hazafelé az útbaeső faluban megvarrattuk Balázs rafting közben elszakadt szandálját, a srác a kereszteződésben a porba leterített pokrócon a lábával tartva a szandált, kb. 10 perc alatt megjavította azt, odavarrta rendesen egy horgolótűhöz hasonló tűvel. Vacsora közben ért véget az aktuális áramszünet, felvillantak a kis étterem dekorációját képező karácsonyfaizzósor és felcsendült a beépített "Csendes éj", miközben a szomszédban az Om mani padme hum szólt. Hazafele többszöri próbálkozás után végre sikerült úgy a borbélyhoz érnünk, mikor az elektromos szakállnyíróját is tudta használni, amihez Balázs ragaszkodott és megszabadult hosszú hajától és szakállától. 
Cipész

Lama 6:15-re ígérte indulás előtt a reggelit, de csak fél órás késéssel készült el a kevéske krumpli. Ha én lennék a vezető egy túrán, biztos rendesen megetetném a csapatom, annál kevesebb a gond. A nagy hőmérsékletingadozástól itt a folyóparton minden reggel párás, a gőzölgő folyón egy fából kifaragott kenuba szálltunk és csorogtunk lefelé a Rapti folyón. Később kisütött a nap, kitisztult az idő, sok-sok vándormadarak láttunk. 
Krokodil
Marabut, vadludakat, kék színű jégmadarakat. Nekem a vadludak a kedvenceim, pláne repülés közben gyönyörűek. Krokodilok sütkéreztek a parton, Lama szerint nem veszélyesek, mert elegendő táplálékhoz jutnak. 
Zöld

Három óra kenuzás után partra szálltunk és elindultunk a dzsungelbe. Először kis ösvényeken haladtunk, majd egy földúton értünk egy tóhoz, itt ebédeltünk, Lama csomagolt nekünk veg. fried rice-t főtt tojással, ez végre rendes adag volt. Az étvágyam megmaradt, mondjuk megyünk is minden nap fel-alá. 
Tigrisnyom

Az erdőt sűrű aljnövényzet borította, így továbbra is földúton mentünk egy vadles felé, de nem volt szerencsénk, hiába várakoztunk ott, se orrszarvú, se tigris nem járt éppen arra. Még vadelefántot sem láttunk, csak vadtyúkot, tigrisnyomot és orrszarvúürüléket. A nemzeti park túloldalán egy kis vályogfaluban aludtunk, itt kaptuk vacsorára az eddigi legfinomabb dal bhat-ot, a rizs és lencse mellé csirke, gomba és hal is járt. 

Reggel egy busz tetején utaztunk át a nemzeti parkon, sajnos ráültünk a hátizsákra és a Kindle összetörött. Bakhtapur városban (jártunk már Indiában is Bakhtapurban) ismét felkerestük a kórházat, mert a kezem ugyan változik, de nem biztos, hogy gyógyul. Egy utcában állt a sok-sok magánkórház, minden osztály más épületben, ezekben 300 rupi (750 Ft) ellenében délutánonként rendelnek az orvosok. Délelőtt lévén a közkórházhoz mentünk, ahol a biztonsági őr soron kívül beregisztráltatott Katti néven 20 rupi ellenében, majd úgy bevezetett minket a bőrgyógyász rendelőjébe, hogy az előző páciens még bent ült. Tíz perc alatt végeztünk is a kórházzal, kaptam újabb krémet és kétféle tablettát, amit a sok gyógyszertár közül a bőrgyógyász gyógyszertárban tudtunk kiváltani. A gyógyszereket nem adják oda az egész dobozzal, a levelekről levágnak annyi  szemet, amennyit felírt az orvos. Innen még két busszal tudtunk visszajutni Sauraha-ba, a Lama Lodge-ban hagytuk a cuccunk zömét. Visszaérve szabadnapot kaptam a szabadságból, hogy haladni tudjak a bloggal, amivel már egy hónapos lemaradásban vagyok. A túrán csak egy füzetbe jegyzetelgettem, de sokszor vagy fáradt voltam hozzá, vagy annyira hideg volt, hogy nem is tudtam volna írni és azóta sem sikerült utolérnem magam. Hiába, a nyaralás 24 órás elfoglaltság. :)      

A kezem azóta meggyógyult, köszönöm a sok aggódást!

1 megjegyzés: